Ahogy azt már megszokhattuk az Agatha Christie regényekben a tettes mindig visszatér a tett színhelyére. Így tettem én is. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum ismét egy remek rendezvénnyel csábította a Vajdahunyadvárba a borkedvelő közönséget, ezúttal Márton napon - az új bor ünnepén. A kétnapos rendezvény bőven kínált programot kicsinek és nagynak egyaránt. Sütőtökkel, lanttal és persze újborral.

A reneszánsz égisze alatt zajló vigadalom a Fejér menyei borrendek bemutatkozásával kezdődött majd sorra következtek a királyi udvart idéző színes programkavalkád - zenével, tánccal és kóstolóval.
A reneszánsz hangulathoz reneszánsz bor dukál, így az első program amit kiszúrtam magamnak a Reneszánsz bor, reneszánsz élet, Tokaj reneszánsza névre keresztelt időszaki kiállítás volt ahol Dr. Csoma Zsigmond tartott előadást és tárlatvezetést, bemutatva a tokaj-hegyalja híres esszenciáit. A lebilincselő előadás számos érdekessége közül részrehajlóan csak egyet említenék: A tokaji borászok szerémségből, a Fruska Gora környékéről, a török megszállás elől menekülve jutottak el a tokaji térségbe, ahol a szerémségihez hasonló körülményeket lelve a magukkal hozott szamorodni, furmint stb. vesszőkkel honosították meg a tokaji bortermesztést. Kissé sarkosan értelmezve a dogot, ha nincsenek a törökök ma Vajdaságban termesztenék a híres 3.4.5.és 6 puttonyos asszubort. A kiállított asszuborok mellett természetesen jutott némi hárslevelű, furmint és szamorodni a kóstolópohárba is.
A tárlat után a földszinten alkalmam nyílt némi kóstolgatásra többek között a Simon borászat frissen fejtet Olasz Rizlingjét, Cabernet Savignonját kóstoltam meg, valamint a Csóbor borpince Kékfrankos Rozéját és sárgászölden csillogó Zöldveltelinijét.
Számomra a nap fő eseménye a kései órában kezdődő A magyar bor Európában című előadás ami a múzeum alagsorában berendezett bortörténeti állandó kiállításán keresztül zajlott. Nagy élmény volt a már ismerős előadó navigálásával végigbarangolni a bor útját Európában és Magyarországon. A példátlanul gazdag gyűjtemény tárgyai szinte megelevenedtek körülöttünk és hogy ez mennyire magávalragadó volt azt mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy időérzékünk úgy beleveszett a múltbéli barangolásba, hogy szó szerint ránkzárták a múzeumot. Állandó tárlatról lévén szó bátran ajánlom, hogy aki a Vajdahunyadvárában jár és megteheti kukkantson be az alagsorba. Kellemes kalandban lesz része.

... és mivel Márton-nap az újbor mellett a libák napja is álljon itt végezetül a szólás: „Aki Márton napján ludat nem eszik, ehetik az bármit, mégis éhezik.”