A lakótelepi lakások (egyik) hátránya, hogy nehéz jó helyet találni a bor tárolására. Ennek egyik oka a helyhiány a másik a hőmérséklet. Természetesen ha van elég hely és anyagilag megengedhetjük, akkor egy borhűtő tökéletes megoldás, de én úgy érzem ez felesleges luxus és energiapazarlás egy a magamfajta amatőr borkedvelőnek.
Mivel általában 10-12 üveg bornál többet nem tartok a lakásban egy frappáns borosszekrényt ötlöttem ki, aminek a megvalósítási folyamatát szeretném közzétenni.
Elöljáróban még annyit, hogy IT mérnök vagyok és nem asztalos, ezt azért szeretném kihangsúlyozni, hogy ne túl kritikus szemmel nézzétek a munkám, másrészt bátorításul szolgáljon mindenkinek, hogy bátran belefogjon egy hasonló ötlet megvalósításába - nekem egész jól sikerült.
A konyhaablakom éjszaki fekvésű, és az amúgy 45 centi vastag téglafalat az ablakpárkány alatti részen mindössze 30 cm. vastagságúra hagyták, talán az volt a terv, hogy egyszer távfűtés lesz itt és a radiátorbordáknak hagyták ki a beugrót. Távfűtés nincs, de egy 1 négyzetméteres felületű beszögelés az ablak alatt igen.
Az éjszaki falra sohasem süt a nap, hőforrás sincs a közelében így télen s nyáron ez a leghűvösebb pontja a lakásnak. A 13 centi mélység és 1 négyzetméter terület adott volt már csak egy jó tervrajz kellett.
Papír, toll, mérőszalag valamint egy üveg Merlot és néhány óra alatt megvolt a rajz. Másnap irány a fűrésztelep, kiválasztottam egy kellemes cseresznyefa színű bútorlapot és másnap már mehettem is a kiszabott darabokért.
Az összeállításhoz még szükségem volt egy fúrógépre, 2 pillanatszorítóra, csapolókészletre (7-8 eurós szerszám), 8 milimteres fúróélre, 20-30 facsapra, faragasztóra.
Aki nem használt még ilyen csapolókészletet érdemes egy-két próbacsapolást készíteni valami hulladékdarabon éles bevetés előtt. Én azt a stratégiát választottam, hogy minden bútorlapot sőt minden bútorlap élet feliratoztam, így nem kerülhetett sor a felcserélésre és ez által a téves furatokra. A szekrénydoboz a legklasszikusabb technikával készült, azzal a kitétellel, hogy a hátlapot is bútorlapból és nem vékonyabb anyagból készítettem, ez feltétlenül szükséges hiszen a hátlapba csapoltam be a plackokat tartó rudakat.
A szekrénydoboz furatozása után megterveztem a belteret. A borospalackok mellett poharakat is szerettem volna itt tárolni viszont hagyományos polc helyett a poharakat is a csap-pálcikákra akasztottam fel. Nem volt kedvem minden pálcapárnál méricsgélni, így előre legyártottam egy sablont amelyen előfúrtam a megfelelő távolságokat. A kis pluszmunka meghozta a gyümölcsét hisz ezután percek alatt elkészítettem a hátlapba a csapfuratokat.
Mivel korábban méretre vágott facsapokkal dolgoztam így még vennem kellett 3 db. méteres csaprudat, amelyeket 10 centiméteres darabokra daraboltam fel. Szükségem volt még 2x2x13 centis lécdarabokra, amelyeket a fűrésztelepen nem tudtak elkészíteni. Szerencsére faternak volt megfelelő anyaga és besegített a "project-be". A pálcikákat és az extra kis léceket lefestettem. Jöhetett a ragasztás. Türelmetlenebb olvasótársaimnak ajánlom, hogy érdemes drágább de gyorsan száradó (15 perc) faragasztót vásárolni mert így nem kell órákat várni 1-1 folyamatok között.
A ragasztás végeztével akár be is fejezhettem volna a munkát, így inkább borospolc mint szekrény lett volna az -alkotás-, ami akár mutatós dísze is lehet a konyhasaroknak, de mivel lányom hamarosan izgőmozgó emberpalántává cseperedik biztonsági okokból, kétszárnyú ajtót is szereltem a szekrénykére.
Az ajtókiemelők felszerelése egyszerű ám szerszámigényes művelet. Kölcsönkértem a szükséges marófejet és a sablont, így máris megvolt a boros védőpajzs